Osztályunk, a 10.a, a sikeresen elnyert pályázat által megismerhette a szerbiai magyar diákokat városunkban. Izgatottan vártuk őket az iskolánkban, a debreceni Szent László Gimnáziumban. Mivel a látogatásuk halasztva lett a Covid miatt, már-már reményünket feladva az évek során, nagyon boldogok voltunk, hogy ez a program mégis megvalósulhatott. A hosszas megbeszélések és tervezgetések néha kezdtek számunkra unalmassá válni, de mindenkor jó volt belegondolni, hogy ilyen lehetőséget kaptunk, és megéri erre az alkalomra várakozni. Kíváncsiak voltunk, milyenek is lehetnek kortárs iskolások egy szomszédos országból és reméltük, sikerül majd őket jobban megismerni, és összebarátkozni velük a mi utazásunk során.
A testvérosztály busszal érkezett meg dél körül hozzánk. Megérkezésük után közösen megebédeltünk, majd ppt-k segítségével bemutattuk nekik az iskolánk képzési rendszerét, és persze az osztályunkat is. Érdeklődéssel figyelték, hogyan működik a két tanítási nyelvű képzés Magyarországon. Fényképek segítségével megismertettük őket csodálatos városunkkal, Debrecennel, és természetesen Magyarországgal is.
A rendhagyó történelem órán átismételtük azt, amit a Hunyadiak tevékenységéről tudunk, majd egy izgalmas Kahoot vetélkedővel zártuk a délelőttöt. A testvérosztály nagyon nyitott volt mindenre, és sok érdekes dolgot kérdezett.
Ezek után körbevezettük őket az iskolánkban. Össze-vissza bolyongtunk az épület folyosóin. Elvittük őket az új épületbe (egészségügyi részbe), és levittük őket az alagsorba is, ahol a kis tesi termünk van. A végére ki is fáradtak a sok fel-le rohangálás miatt, de nagyon jól érezték magukat.
Mivel a látogatásra húsvét előtt került sor, húsvéti tojáskereséssel folytattok a programunkat az udvaron. Minden kis zugot megnézve majdnem mindegyik tojást megtaláltuk. Egy-két helyet többször is átnéztünk, de a kis tojásokat így sem vettük észre, miközben a topolyai busz sofőrje jót szórakozott rajtunk, ő ugyanis látta, hogy hová lettek elrejtve a csokik. Mivel gyönyörű napsütéses időnk volt, ez egy tökéletes kikapcsolódást biztosító, izgalmas programnak bizonyult.
A tojáskeresés után 2 sportban is megmérettette magát a 2 osztály. Focival kezdtünk, és a vajdasági magyar osztály már az első percekben gólt szerzett. Ez a lendület nem hagyta el őket egészen a meccs végéig, pedig mi két tanárunkat, sőt még az iskola portását is megkértük, hogy erősítsék a csapatunkat!. A végső állás 4-0 lett a vendégek javára. Igaz, ezek után, amikor már a torna teremben a röplabda meccs elkezdődött, a fiúk még folytatták a játékot, és a hazai magyarok megmutatták, hogy azért mi is tudunk valamit, ezzel szépítve az eredményt.
Eközben a tornateremben 2 röplabda meccset játszottunk, viszont itt a Szent Lászlós csapatok nyerték a mérkőzést. Ragaszkodtunk hozzá, hogy egy vegyes csapatos meccset is játsszunk, ahol mindenki jól érezte magát. Nem is volt kedve a vendégeinknek haza indulni! Tanáraiktól kaptak egy félórás hosszabbítási lehetőséget, amit újabb mérkőzésekkel töltöttünk el.
A program végén Tiszlavicz tanár úr köré gyűltünk, aki 2 dalt játszott nekünk. Felcsendültek a „Nélküled” hangjai, mi pedig közösen énekeltünk. Meghitt pillanatokkal zártuk a napot.
Egy kedves idegenvezetőt kaptunk, aki körbevezetett minket az egész templomon, mesélt és tanított közben. Sok érdekességet tudhattunk meg tőle, nem csak a templom történetéről, hanem egész Debrecen történelméről. Ahogy elnéztem a testvérosztályt, ők is élvezték a bemutatót, fotóztak, kérdeztek, figyeltek. Ez örömmel töltött el minket, vendéglátókat, hogy nem tartják unalmasnak történelmünket. A Nagytemplomon kívül ellátogattunk még a Református Kollégiumba is, ahol szintúgy tanultunk még plusz dolgokat. A Templom kertbe is kimentünk. Utunk végső állomása a debreceni főtér melletti vásártér volt, itt sem maradtunk történelem nélkül.
Összességében ez a délelőtt, amit együtt töltöttünk a testvérosztályunkkal nagyon hasznos volt mindenki számára. Szerencsére nagyon szép időt fogtunk ki, nem volt se hideg se meleg, pont jó arra, hogy tárlatvezetésen részt vegyünk.
Még egyszer köszönjük a lehetőséget, és a kedves idegenvezetőnknek a munkáját. Nagyon várjuk május 30-át, amikor mi is útra kelhetünk, a Hunyadiak nyomában.
Beszámoló
Erre a programra közel két és fél évvel ezelőtt pályáztam az akkori 9.d szakgimnáziumi osztály osztályfőnökeként. Az elmúlt években többször is közel kerültünk a megvaló-suláshoz, de sajnos a covid közbeszólt. Így nagyon örültem, hogy végre 11. évfolya-mon sikerült a programot megvalósítani, s nagyon sok pozitív tapasztalattal, sok él-ménnyel és új ismerőssel lett gazdagabb minden résztvevő.
Nagyon izgatottan vártuk az indulás időpontját, előkészítettük alaposan. A gyerekek-kel átnéztük a programtervezetet, s a szóba kerülő helyekről, irodalmi személyekről in-formációkat ismertünk meg. A program ezáltal segítette új információk szerzését mind az előkészülés, mind pedig a megvalósulás során. Alkalmunk nyílt megismerni a Partium és Erdély egy kisebb területét, csodálatos tája-kat, nagyon szép falvakat és tiszteletreméltó, szívvel-lélekkel magyar embereket ismer-hettünk meg.
Maga a táj csodálatos látványt nyújtott, ami egyáltalán nem mellékes a nagyvárosi, betondzsungelhez szokott tanulóinknak. A különleges táj sétára késztetett sokakat, túrá-zásra – önmaguk határait is feszegették a gyerekek, amikor a Tordai-hasadéknál a cso-port többsége vállalkozott az izgalmas, nem mindennapi látványt ígérő hegyi túrára.
A kirándulás segítette a csoport összekovácsolását is, erősen változott az addig megszokott csoportdinamika, egymást segítették olyanok, akik egyébként az iskolában különösebben nem beszélnek egymással.
Óriási eredménynek könyvelem el, hogy megismertünk olyan embereket, akik fontos-nak tartják a magyarságuk megőrzését, s ami nekünk természetes (sőt nem is foglalko-zunk a nemzeti identitásunkkal, hovatartozásunkkal nap mint nap), az nekik nem az. Az hiszem, a tanulók magyarságtudata fejlődött, hiszen láthatták, hogy az Erdélyben élő embereknek milyen sokat jelent a magyarsághoz tartozni, mit jelent egy nemzet tag-jának lenni – határon túl is.
Kicsit olyan is volt, mintha időben is visszamentünk volna jó pár évtizedet, ezt az él-ményt segítette Kalotaszentkirályon a népiruha-divatbemutató és a néptánc bemutató. Sokat tanultunk az erdélyi népi hagyományokról, s megtudtuk azt is, hogy jeles alkal-makkor még ma is népviseletbe öltöznek pl. a falvak lakói, ez az ünneplőruhájuk. Így mennek templomba is, s nekik ez a viselet természetes.
Megtapasztaltuk vendéglátóink szíves vendégszeretetét, láttuk, milyen hamar nyílnak meg, legtöbbjük egyszerűen tiszta…Vendéglátásból jelesre vizsgáztak mindkét helyen, ahol megszálltunk. Kalotaszentirályon falusi házaknál voltunk elszállásolva, ahol a fa-lakat is népi hímzésű terítők díszítették, amelyek részben népi mondásokat, népdalrész-leteket vagy bibliai sorokat tartalmaztak. Többen felfigyeltek a tanulóink közül arra, hogy az itt élő embereknek sokat jelent a vallás, a hit. Beszélgetéseinkben arra is próbáltuk keresni a választ, miért van ez.
A ,,testvériskolánkkal” felvettük a kapcsolatot. Az ottani programszervezővel telefonon tartottuk a kapcsolatot, s sikerült egy félnapos látogatást is megejtenünk a maros-vásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, ahol szintén szeretettel vártak bennünket. Megismertük az iskolát és sok új barátot szereztek a tanulók. A mi tanulóink itt szembesültek leginkább, hogy magyar diáknak lenni határon túl nagyon nem egyszerű. Megtudták, milyen az ottani oktatási rendszer, elmondták az erdélyi gyerekek, milyen kötelező tantárgyaik vannak, hogyan kapnak osztályzatot, mit jelent a 10-es skálán osztályzatot kapni, mire kapnak ott egyest, s hogyan számolják ki az év végi osztályzatot.
Az iskolai ismerkedést követően tapasztalhattuk azt is, milyen színvonalasan, igényesen mutatták be a mi gyerekeinknek a városukat, milyen áhítattal beszéltek a Kultúrpalotájukról, városuk történelméről. Azt gondolom, amikor mi mutattuk be később nekik (az ő látogatásukkor) városunkat, iskolánkat, a mi gyerekeink is igyekeztek a színvonalat, a lelkesedést tartani.
Mi tanárok is sok élménnyel gazdagodtunk…Láttuk az ott élők hihetetlen ragaszkodását a magyarságukhoz, erős nemzeti identitásukat, a hagyománytiszteletüket, az alázatukat. Számomra ez nagyon szokatlan volt, mert itthon sokszor azt hallom, hogy az teszi jól, aki elhagyja az országot, s más európai országban vagy netalántán más kontinensen próbál egzisztenciát teremteni. Nagyon sok embernél nem számít a nemzeti identitás, a nemzeti hovatartozás kérdését megelőzi a boldogulás, a jobb anyagi helyzet gondolata. Nem befolyásolja a magyarságtudat az emberek jövőképét…
Természetesen érdekelt bennünket a romániai pedagógusok helyzete. A marosvásárhelyi munkatársaktól sok információt megtudtunk. A pedagógusok anyagi helyzete, társadalmi megítélése kicsit jobb a magyarországinál, de pályájuk elején az ottani kollégák jóval kiszolgáltatottabbak – hiszen sok éven keresztül évről évre szakmai vizsgát tesznek, s az eredményesség szerint helyezik őket központilag iskolákba, s ebbe nekik nincs beleszólásuk. Ha kinevezik a tanárokat, akkor ez az áthelyezés nem fenyegeti már őket, de addig nagyon nehéz gyökeret verniük bárhol (pl. nehezebb a lakásvásárlás, letelepedés, családalapítás).
Az utazás tanuló és tanár számára sok érdekes információt és élményt jelentett: utazást, új barátokat, barátságokat, hagyományismeretet, aktuális és új információkat, kihívásokat, önmegismerést, csoporterősítést, felelevenítettük a Trianonnal kapcsolatos ismereteket, beszéltünk Magyarország történelméről, de földrajzi és néprajzi ismeretekkel is gazdagodtunk.
Köszönjük szépen, hogy ezeknek az élményeknek részesei lehettünk!